Első és legfontosabb minden segítőnek és támogatónak köszönet, hogy ez a tábor idén is méltóképpen megrendezésre kerülhetett. Az Önkormányzatnak. Az iskolának a helyszínért. A lelkes tanároknak a sakkon túli élményekért. A takarítóknak a rendet. A karantartónak az asztalitenisz asztalokat. A konyhán a finom ételeket. A lelkes szülőket. A Móri SE oktatóinak közreműködését. A gyors informatikai hátteret régi jó barátom Horváth István (HIS) biztosította.
Az első adósságom a történelmi vetélkedő kapcsán felfedni néhány karakter személyét. Az angyalok csapatát erősítette: Vajdicsné Fenyvesi Angéla tanárnő. Konczné Kiss Anita tanítónő. Sarok Péter a Móri SE vezetője. Továbbá fél állásban Zilahi Anna Zita, aki a varázsló segédje szerepet is betöltötte.
De gondolom a lidércek személyének kiléte, illetve a leleplezése jobban fókuszba került a játék során. Péter az egyik játékos az ártatlan kérdésével az első nap leleplezte. Ott voltam és mentettem a menthetőt. Ezek után következzenek a lidércek névsora. Gönczöl Gábor tanár úr. Ungerné Grósz Angéla tanárnő. Akire gondolom senki sem gondolt Mente Koppány középiskolás tanuló.
Esetleg felmerülhetett a játék során a kérdés, hogy a játék utáni ki szavazások hogyan történtek. Hát az első nap a kerekasztalnál lévő játékosok, angyalok és a lidércek is kaptak kérdőívet. Ez egyféle szimpátia szavazás volt. Ezek összesítéseiből jöttek ki a különféle szavazások eredményei. A sok délutáni feladat miatt túl macerás lett volna egy online szavazást tartani a résztvevőkkel. Főleg, hogy közben a feladatoknál felmerülő kérdéseket is követnem kellett és megfelelően reagálni rájuk.
Érdekes volt a játék néhány mozzanata. Az első napi feladvány után azt gondoltam volna, hogy Angélát fogják kiszavazni a következő kerekasztalnál. De a fiúk egymásban látták a riválist. A pusztavámiak elég rendesen benézték a keddi napot. Ruben viszont túl aktívan játszott ez a szerdai napra csúcsosodott ki. Az intelmem, hogy vigyázz, ha az ellenféllel szövetkezel ezt a lépést nagyon gondold át valahogy elszáll a messzeségbe. A terv jó volt, de másoknak is voltak tervei. Angéla a döntőben minden áron nyerni akart egyedül. A lidércek támogattak így nem tudtak a fehérek kiszavazni. Mivel mind a 3-om fehér játékos tudta, hogy te fekete vagy pénteken kiszavaztak volna. Ezért kaptad erősítésnek a volt társadat Jocót. Mindenki elégedett lett volna, hogy a döntőben mind a két csapat játékosai nyernek. A fehérek ezzel tisztában voltak és ezért engedték el a botot. A feketék ezt nem ismerték fel a hirtelen változással.
Ennyi gondolat jutott még az eszembe a játékkal kapcsolatban.
A tábor körül mindig elhangzanak örök mondatok. Mint az, hogy ismét eltelt egy év és megkezdjük az idei tábort. Repül az idő most jöttünk és már el is ment a mai nap. Pénteken az autóban ülve hazafelé az első mondat Annától, hogy „Már most hiányzik a tábor!” Erre válaszolom, hogy igen tavaly is ezt mondtad. Rögtön át fut rajtam, hogy ez a gondolat 2011 óta jelen van nálam is. Jó tudni, hogy a lányom érzi, átéli azt, amit én.
A táborral kapcsolatban, ha lenne belőlem még egy akkor neki azt a feladatot adnám, hogy járja végig a többi helyszint és írja meg a történéseket. Annyi a teendő, hogy erre már nem tudok úgy igazán figyelni. Pedig a tanárnénik igazán lelkesen foglalkoznak a gyerekekkel. Készülnek a szebbnél szebb karkötők anyának, nagyinak. Nincs az a gyöngy készlet, ami elég lenne. Szabadjára engedhetik fantáziájukat és bátran festhetik össze a pólót. Elcsodálkozom a mintás cserepek láttán. Zsűriznem kellene, hogy melyik a legszebb, hát nehezen hoznám meg a döntést. Mindegyik valamiért különleges tűnik. Egy-két kép szépen elkészített pillangókat örökít meg. Elkészülésükről jó lett volna pár szót ejteni. Nem kis feladat lebonyolítani a különböző bajnokságokat. Valahogy idén egy mérkőzést sem láttam. Pedig nagyon izgalmas csaták szoktak lenni. Most azt sem tudom, melyik volt a legizgalmasabb, legtöbb fordulatot hozó mérkőzés. Pedig a Gungl Tomika mérkőzései biztosan jók lehettek. Most egyet ígérhetek, hogy remélem jövőre ezt a részét jobban megszervezem. Biztosra veszem, hogy maradtak ki dolgok. Volt szinte mindennap, hogy osztottunk valami nassolni valót. Péter szokásosan pénteken már dolgozott és én helyettesítettem. Végül most kivételesen fagylaltozásra ideért. Addig hagytak időt nekem az oklevelek nyomtatására, érmek, kupák és egyéb tárgyak elrendezésére.
Támogatóink névsora:
Gyalog Manó Sport Egyesület – Pusztavám
Pusztavámi Német Nemzetiségi Általános Iskola
Pusztavám község Önkormányzata
Móri SE sakkszakosztálya
Diák Sport Bizottság – Székesfehérvár
Magyar Sakkvilág – Budapest
Gast Univerzál Kft. – Törökbálint
Elérkezett az utolsó nap. De a tegnap délután és az este sem volt hiány izgalmakban. Ez a ma reggel befejeződő történelmi nyomozós játékunkra is hatással van. Mert ebben a játékban mindig van csavar! Következzék hát az „Utolsó esély!” éjszakája! A négy döntőbe jutott játékos ismeretében a lidércek azonnal a tettek mezejére léptek! Rögtön a tudomásomra hozták, hogy egy lovagjelöltet vagy az udvarhölgyet kiszavaznak, mielőtt az est leszáll. Az angyalok is erre a hírre mozgolódni kezdtek. Üzentek számomra, hogy akkor ők pedig a 3-om kerekasztal körül kiszavazott lovagjelölt közül egyet visszajuttatnak a játékba! A lidércek az angyalok válasz lépését elfogadták. Mivel volt bőven dolgom. Mert a befejeződött játékok okleveleit nyomtattam. Amikor végeztem a következő feladatnak a sakkórák beállítása és összekészítése várt még rám. Nagyjából este 10 után járt az idő. A lidércek szavazása alapján a következő üzenetet kaptam, hogy Vajdics Máté lovagjelölt számára befejeződött a játék. Reggel a „varázsbot szelleme” ceremónián már nem vehet részt. Az angyalok ennek tudatában döntöttek, hogy a gyengének mutatkozó Balogh Dani, a taktikai csata vesztesét Stamler Jocót, vagy a rosszul szövetkező Hizsák Dániel Ruben közül ki érdemli meg az utolsó esélyt. Döntésüket meghozták és Stamler Józsefnek adnak esélyt a játékban. Ma reggel hasonló idő ígérkezik, mint a tegnap volt vagy egy picivel jobb. Háromnegyed nyolcra megjönnek az ÁNTSZ ellenőrei. Adom szép sorjában a papírokat és válaszolok a kérdéseikre. Szorgalmasan írják a jegyzőkönyvet. Minden rendben. 8 óra 5 perc és már végeznek is. Irány a reggelizni az oviba. Visszaérve kezdjük a játékot. A lidércek döntésével kezdem, majd az angyalokét is ismertetem. Majd kezdetét veszi a „varázsbot szelleme” ceremónia. Ismertetem a szabályokat. Ha mind a négyen nyerni szeretnének, akkor el kell engedniük a botot. Tomi és Gergő a két fehér sereg játékosa elengedi. Jocó és Angéla fogja. Így Angélának kellene megneveznie egy másik játékost, de mivel egy még mindig maradna köztük, rossz döntést hozott kiesett a játékból. A három fiú a győztes. Elvesztettük az utolsó udvarhölgyet is. Eddig Angéla szépen meglapultál. Kerülted a feltünést és nem figyeltek rád. Miért kellett a végén kockáztatnod? Rögtön rajta is veszítettél.
A játék megoldásai:
Az első bemutatkozás az 5. számú Antal Noelt rejtette. Ő a fekete sereg játékosaként szerepelt. Erre utalás a „Fekete szakáll szelleme”.
Második bemutatkozás a 12. számú Balogh Dánielt rejtette. A fehér sereg játékosa. Erre utalt a „hófehér jaguár”.
Harmadik bemutatkozás a 10. számú Benczik Áront rejtette. A fekete sereg játékosa. Erre utalt a Fekete István név.
Negyedik bemutatkozás az 1 számú Gál Mírát rejtette. A fehér sereg játékosa. Erre utalt a Titanic azaz a jéghegy.
Ötödik bemutatkozás a 4. számú Hizsák Dániel Rubent rejtette. A fehér sereg játékosa. Erre utalt a Fehér Agyar és a fradiban a fehér is.
Hatodik bemutatkozás a 2. számú Koncz Zalán Lászlót rejtette. A fehér sereg játékosa. Erre utalt a Fehérvár FC.
Hetedik bemutatkozás a 6. számú Molnár Jázmin Melodit rejtette. A fehér sereg játékosa. Erre utalt a Hófehérke és a hét törpe.
Nyolcadik bemutatkozás a 13. számú Németh Angéla Annát rejtette. A fekete sereg játékosa. Erre utalt a Szörnyella De Frász karaktere. Az, hogy nincs ikertestvére utalás volt arra, hogy a táborba a testvérével jött.
Kilencedik bemutatkozás a 7. számú Ruff Bencét rejtette. A fehér sereg játékosa. Erre utalás a porcukor volt.
Tizedik bemutatkozás a 9. számú Sárközi Gergőt rejtette. A fehér sereg játékosa. Erre utalt a fehér hó.
Tizenegyedik bemutatkozás a 11. számú Stamler Józsefet rejtette. A fekete sereg játékosa. Erre utalt a fekete ribizli.
Tizenkettedik bemutatkozás a 8. számú Vajdics Mátét rejtette. A fehér sereg játékosa. Erre utalt a jégkorszak.
Tizenharmadik bemutatkozás a 3. számú Vincze Tamást rejtette. A fehér sereg játékosa. Erre utalt a tojásnál a fehér.
Néhány játékosnál, ahol utaltam még a sakk miatt a feketére az szándékos volt, hogy azt higgye mindenki, hogy a két sereg közel egyforma létszámmal indult.
A huszár lépéses feladvány megoldása:
Koncz Zalán Lászó * Hizsák Dániel Ruben * Sárközi Gergő * Németh Angéla Anna
Itt az első három név 1 csapatban van. Az Angéla a másik, azaz a fekete sereghez tartozó játékos.
Aki erre rá jött annak a következőt kellett mérlegelnie. Kiszavazom Angélát, mert róla biztosan tudom, hogy kicsoda. Vagy pont azért nem szavazom egyelőre ki, mert ő róla már tudom, hogy ki.
Híres, neves emberek megoldása:
Gál Vilmos – Történész, Gál Kinga - EP képviselő, Gál Ferenc – Szegedi Egyetem, Gál József – Sportcsarnok; Játékosunk: Gál Míra;
Ruffnuf – Kőfej, Ruff Ghanor – videó játék, Ruff Laura – Informatikus, Ruffnet – gyors és biztonságos tárhely. Játékosunk: Ruff Bence;
Benczik Vera – Angol-Amerikai Intézet, Benczik Vilmos – Eszperantó Szövetség, Benczik Izabella Júlia – Fizikai Tudományok Osztálya, Benczik Boglárka – Szerencsejáték ZRT., Játékosunk: Benczik Áron;
Balogh Levente – üzletember (Cápák), Szerencse lány – Balogh Eleni, Szoftver fejlesztő és üzletember – Balogh Péter (Petya a cápákból), Válogatott labdarugó – Balogh Botond, Játékosunk: Balogh Dániel;
Itt Benczik Áron a fekete sereg játékosa. A többi a fehér seregé.
Az „586-os eset” játék megoldása:
A három boríték közös pontja, ami körül az egész zajlik az a KORONA.
Meghal a király Neszmélyen. A koronát A Cilleiek tervezetten ellopják. Fontos mozzanat, hogy a koronát el kell szállítani azaz Visegrádra kerüljön. Másik fontos mozzanat, hogy a koronaőrök őrizik. Ezért 1439.07.04.-én Garai Lászlót megválasztják koronaőrzőnek. A komornára esik a választás. Wolfram Ilona, ismertebb nevén Kottaner Ilona (Sopron) lopja el. (1440.02.20-21.) Éjszakáján.
A kulcs az 1439-es évszám. A mostan 2025 és a kulcsszám 1439, ha ezt kivonom, kapom meg az 586-ot. Azaz 586 évvel ezelőtt rabolták el a Szent Koronát.
Aki jól oldotta meg annak jött a kérdés, hogy mi közünk van hozzá?
A játékban hozzánk közel eső helyek a Vértesszentkereszti kolostor és a Gerencséri vár. A Szent korona a Gerencséri vár falai közt is megfordult.
Játék kulcsa miért az 1439?
A játékban az 1-es, 4-es, 3-as és 9-es számú játékos a fekete sereg játékosa.
A játék során mindig van csavar! Ezt szem előtt kellett tartani! Ebben is van. Azaz az eredeti ülési sorrendet kell megfordítani. Mert a megoldás a múltban van. Azaz időben vissza kellett haladni. Ha az órajárásának ellenkező irányában számolom a játékosokat akkor a következőt kapom: 1: Németh Angéla Anna, 3: Stamler József, 4: Benczik Áron, 9: Antal Noel akik mind a fekete sereg tagjai.
Köszönöm, hogy a játékban velem tartottatok!
Lássuk a csoport sakk bajnokság végeredményeit. Gyalog csoport:
- Takács Gergő Noé
- Balogh Barnabás, Kenyeres Jenő
- Ruff Gergő Gaál Benedek, Róth Martin
- Németh Alíz Anna
- Érsek Liza Zselyke
Huszár csoport:
- Németh Angéla Anna, Gungl Tamás
- Purevdorj Erkhembayar
- Csendes László Máté
Futár csoport:
- Hizsák Dániel Ruben
- Vajdics Máté
- Sárközi Gergő
- Gál Mira
- Purevdorj Khaliunaa
- Stamler Júlia
Bástya csoport:
- Stamler József
- Benczik Áron
- Molnár Jázmin Melodi
Utólag derült ki, hogy a rossz végeredményt tettem fel a Lány csocsoban.
Javított változat:
- Gál Mira
- Németh Angéla Anna
- Stamler Júlia
Köszönöm, hogy minket választottaktok erre a hétre. Kívánok mindenkinek lazulást és további pihentető kellemes nyarat, nyaralást. Élményeket! Találkozunk jövőre!
Utóirat: Biztos, hogy sok mindent kifelejtettem így az utolsó nap. Igyekszem hétfőn pótolni. A 216 képből most gyorsan néhány felkerül. A többit hétfőn. Mert a tárhely végett az összeset le kell kicsinyítenem. Péter meg amint megtudja a TV adás időpontját akkor megirja, meg az elérési linket is ahová kattintva majd vissza lehet nézni. Utóbbi várhatóan 2 hét múlva lesz esedékes.
Már az utolsó előtti napot kezdjük meg. Repül, az idő az iskola akarom mondani a várkastély falai között. Kora reggel kinézve az ablakon remélhetőleg ma jobb időnk lesz. Fák kissé lengedeznek, felhők is vannak, de nem borult az idő. Van esély arra, hogy ma a reggelinél és az ebédnél nem kell esernyő. Az előre jelzés sem jelez esőt. Délután kettő és hat között eshet talán. Ami tegnapról kimaradt. Molnár Dávid három napra jött a tábora. Ma már a nagyinál élvezi a nyarat. Mint első táborozó az elmaradhatatlan „Gyalog Manós” oklevelet megkapja. Hozzá jár még egy sakkújság néhány sakkos matricával fűszerezve. Péternél talán a bajnokságok csoport körei befejeződnek és ma már a döntők következnek. A darts is beindult. Dobálják a nyilakat a táborozóink. Sőt valami felnőtt bajnokság is szerveződik. Tegnap izgalmasra sikeredett az otthoni játék. Nekem a legnagyobb siker, hogy játsszátok. Ha közben el is lettem szidva ez benne van a pakliban. Vállalom. Mindennek a megfejtését holnap délután úgy is megírom. Mai jó hír, hogy nem lesz feladvány. Akik bejutnak a döntőbe rá pihenhetnek. Úgy is vár rájuk egy tábori bajnokság is. Meg nekem is kell idő az oklevelek kinyomtatásához. A tábornak vannak támogatói. Jager Gábor az egyik a Gast Universal Kft. tulajdonosa évről-évre küld nekünk ezt-azt. Tegnap pl. minden gyermek kapott egy csomag ropit, de ezen felül még kétszer tudunk osztani különböző édességet is. Amíg írom ezeket a sorokat az ablakon kinézve halvány napsütést érzékelek. Remélem, hogy időben megkapom, hogy mikor lesz a Móri TV-ben leadva a tábori kisfilm. Akkor a messengeren elküldöm az elérését, hogy láthassátok. Mai hiányzó Balogh Dániel. Jobbulást kívánok! Remélhetőleg holnap az utolsó napon találkozunk! Péter jelzi, hogy kicsit késni fognak. Végül a tervezett indulásra 8 óra 10 perces reggelizéshez ide érnek. A futár csoportban a mai nap első témája a fejlődési előny majd szoros összefüggésben a védelem megsemmisítése témáját járjuk körül különböző tanulságos helyzeteket elemezve. A délelőtt során Ruben végre ráérzett a magyarázataim lényegére. Elkezdte használni az általam tanultakat. A végét még csiszolni kell. De jó úton haladsz. Mire a 4 nap végére érünk elég sok a jó hozzá szólás. Márk is, amikor a többieknek nincs, ötlete előáll a megoldással. Gergő és Máté végig aktív és érdeklődést mutat. Julcsi szépen csendben dolgozik, de a tábor második felére már sokkal bátrabban jelentkezik a jó megoldásokkal. Hasonló képen Noel is az utolsó két nap szól hozzá a látottakhoz. Zalán az első és az utolsó nap aktívabb. Hedona tegnap elaludt, ma is csendben van. Azért néha rá is rákérdezek. Míra figyel, ha kérdezek, csak akkor válaszol. Remélem holnap izgalmas játékot produkáltok. Számomra nem a pontszám nem az érem a mérvadó. A tábor nem erről szól, szólt. Kíváncsisággal várom, ki mennyi elemet próbál megvalósítani a játék folyamán abból, amit tanítottam. Itt nincs tét legyél bátor és játsz annál sokkal jobban, mint ahogy első nap előszőr beléptél a 7-es terembe. A nap folyamán bejelentkeztek tábori ellenőrzésre. Holnap reggel 8 órakor ezzel kezdünk. Ebéd után a varázsló a varázsitala (kávé után) 13 órakor kezdetét veszi a holnapi döntőbe jutáshoz a játék. Két feladvány van a zsebemben. A játékosok egymás közt kiválasztják, hogy ki melyik játék karakter szeretne lenni. Tom karakterét többen is szeretnék. Vincze Tomi végül nem kapja meg. Helyette Benczik Ároné a kártya. Egyébként egyetlen udvarhölgy jelölté az első karakter. Németh Angéla Cirmit választja. Nem találtam el a női ízlést. Azt hittem a Hercegnőre startol rá. Antal Noel Mr. Kópé-t. Vajdics Máté Cilit. Sárközi Gergő Nudlit és végül Vince Tomié a Hercegnő karaktere. Nem elég, hogy macskává lettetek varázsolva egy kis időre még ráadásul Hercegnő. Mielőtt a játék kezdődne, a tegnapi nap miatt Ruben árulja el, hogy ő fehér sereg csapatába tartozott.
A játék előzményei:
A várkastély falai közt a lovag jelöltek apró hibát vétenek. A varázsló személyes varázstárgyai közül tulajdonítanak el néhányat. Az első ilyen tárgy a varázsló kalitkájában tartott főnix madár. Első körben a játékosoknak azt kell kideríteni a megadott információk alapján, hogy ki volt a tettes. Amennyiben a bűnös előbb jön rá a megoldásra a többieket félre vezetheti. Látom a vesztő helyre Noel nagyon nem szeretne beülni.
Információk:
Kék szemű: Cirmi és Tom.
- Hercegnő az akvárium előtt ült.
- Kópé, Cirmi mellett ült.
- Cili két ülésre ült Hercegnőtől.
- Cirmi egy kék szemű cica mellett ült.
- Nudli egy mancsnyomhoz közel ült.
- Tom három ülésre ült Cilitől.
A galériában a fényképek közt a megoldás le van fényképezve. Ezek alapján Mr. Kopé volt a tettes. Így sajnos a fénykép alapján és ezt az utolsó játékban sem titkoltad a kopéság lett a veszted. Az üres helyre beválasztják a játékosok Pétert, hogy segítsen a következő esetnél. A varázsló varázsétele a bűvös diós tészta tűnt el. Lássuk a meghatározásokat:
Csengőt visel Mr. Kópé és Nudli.
- Cirmi, Nudlival szemben ült.
- Hercegnő egy játékegér és egy karmolásnyom vagy a cicapárna és egy zokni előtt ült.
- Cili az akvárium előtt ült.
- Tom egy csengőt viselő cica mellett ült.
- Kópé a csörgőlabda és mancsnyom vagy a cicapárna és karmolásnyom előtt ült.
A meghatározások alapján Áron kerüli a bal alsó széket az asztalnál. Az a vesztőhely. Előbb-utóbb kénytelen ott helyet foglalni. Így Tom karakterével Benczik Áron az utolsó kieső. Mégiscsak oda kellett volna adni Tom kártyáját Vincze Tominak. Tomi a jó játékosnak szerencséje van tartja a mondás. Ma még dinnye evés vár a csapatra. Akinek nem jönne be, ott van a lehetősége őszibarackot enni. Hát a mai nap is jól elment. A nap végére nézzük a bajnokságok végeredményét!
Asztalifoci leány csapat végeredménye:
- Gál Míra és Molnár Jázmin Melodi
- Németh Angéla Anna – Stamler Júlia
Fiúk: 8 csapat
- Benczik Áron – Vajdics Máté
- Antal Áron – Zsebök Benett
- Benczik Márk - Purevdorj Erkhembayar
Asztalifoci leány egyéni végeredménye: 4 fő
- Molnár Jázmin Melodi
- Gál Míra
- Németh Angéla Anna
- Érsek Liza Zselyke
Asztalifoci fiú egyéni végeredménye: 12 fő
- Benczik Áron
- Stamler József
- Antal Áron
Darts leány: 4 fö
- Molnár Jázmin (209)
- Gál Míra (122)
- Purevdorj Khaliunaa (111)
Darts fiú: 17 fő
- Gungl Tamás (219)
- Hizsák Dániel Ruben (179)
- Lödi Márk (175)
Felnőttek: 7 fő
- Gönczöl Gábor (262)
- Sarok Sebestyén (237)
- Nagy Lívia (205)
Asztalitenisz lányok: 3 fő
- Gál Míra
- Németh Angéla Anna
- Stamler Júlia
Asztalitenisz fiúk: 13 fő
- Gungl Tamás
- Ruff Bence
- Antal Noel
Pihenhettek. Pihenjetek is, mert holnap verseny! Találkozzunk holnap az utolsó napon!
Szép jó reggelt mindenkinek! A tegnapi nap is nagyon aktivak voltatok a játékban délután és este. Ennek nagyon örülök. Reménykedem abba, hogy azért a nehézségek ellenére élvezitek ezt a családi játékot. Most reggel 5 óra van, amikor elkezdtem írni a sorokat. Kitekintve az ablakon, hát ma sem lesz hozzánk túl kegyes az időjárás. Esik és ma még hozzá rakja az időjárás a szél fújást is. Tegnapi híreket elnézve mi még szerencsések vagyunk. Lényeg erre mondjuk mi azt, hogy ez igazi sakkozásra alkalmas idő. Meg a benti játékokra is alkalmas. A délutáni forgatókönyvet elnézve ma is izgalmas napnak nézünk elébe. Minden játékosnak 3 darab borítékkal kell hazatérnie. Ha elhagyja akkor sajnos 7 óra után fog tudni játszani (ebben az esetben ez az időbüntetés), mert a borítékok tartalmának első felének megoldását akkor rakom fel. Ebből már tudjátok folytatni a játékot. A játékban fontos a gyorsaság. Fontos, hogy a lehető legtöbb kapcsolatot megtaláld benne. Fontos a hiányzó láncszem megadása. Ha mindez meg van akkor még felteszek egy utolsó kérdést és ezt jól meg kell válaszolni 10 percen belül. Ebből adódik össze a játékos aznapi eredménye, helyezése. Közeleg a finálé így nagyon fontos a feladatok megoldása. Sőt a legfontosabb, mert a megszerzett információk a győzelem kulcsa péntekre! Azaz ma délután jó játékot kívánok a „586-os eset” kinyomozására! Történelmi kalandra fel! Tegnap délután a 3-as teremben már elkezdhettek a gyerekek gyakorolni a ma kezdődő darts bajnokságra. Péter tegnap már a csocsó és asztalitenisz bajnokságokat megkezdte. Javában tartanak a csoportköri mérkőzések. A 11-es teremben is van minden. Logikai játékok és kézműves elfoglaltságok várják a gyerekeket. Ma nem teljes a létszám, mert ketten elaludtak. Délelőtt a futár csoportban a „támadás a középen rekedt király ellen” anyagot tanulják. Gábornál a huszár csoportban a különböző motívumok a témakör. Péternél a háromszögelés és az ebből adódó különbség a tananyag. Annánál a legnagyobbak épp 4-en sakkoznak. A kisebbek viszont pihenés kép logikai játékokkal játszanak az asztal körül. A beigért 10 órára itt van, és TV-s anyagot forgat a táborról Arany Tamás mórról. A futár csoport az ellentétes sáncolás rejtelmeit tanulmányozza. Így jön el a délidő. 13 órakor folytatódik a lovagi vetélkedő. Elsőként az 1-es számú játékos Míra esik ki. Sajnos Míra a gyümölcsök nem védtek meg és a játékosokat sem nyűgözte le a továbbiakban. Így maradtak 8-an. Jön az „édes bizalom” játék. 8 játékos 7 csoki. Míra a kiesett jogán Zalánnak adja az első csokit. Zalán Áront választja. Áron Noelt. Noel is Zalánt. Zalán Mátét. Máté Gergőt. Gergőnek már csak Angéla vagy Ruben maradt. Kicsit inog a döntésében, de végül Rubent választja. Angéla csoki nélkül maradt. Viszont a játékban mindig van csavar. Most sincs másképp. Angéla dönthet, hogy ki távozzon a játékból. A kettes számú játékos, azaz Koncz Zalán László esik ki a játékból. Angélának nem jött be a mese karaktered. Mese nincs sajnos menned kellett. A napközbeni sugdolózások az ebéd közben már túl látványosra sikeredett. Azaz a szövetség mozgolódik. Érdekes szavazás elé nézünk. Megkérdezem a tegnapi nap 2 szavazatot kapott játékosokat, hogy mi lesz a mai nap. Ruben magabiztos. Noel is. Angi tart attól, hogy egyedüli lányként a fiúk kiszavazzák. Árulkodó jelek. Zalán mint utolsó kieső Mátét nevezi meg első szavazónak. Itt kezdem a sort. Máté Rubent írta fel. Gergő szintén. Majd Áronnál is Ruben neve szerepel. Eddig 3-om szavazattal simán kilehetett esni. Lesz-e fordulat vagy legalább holtverseny? Angéla következik. Nála is Ruben a név. Ezzel eldőlt, hogy Ruben a kieső. De nincs vége, mert Tamás is Rubenre szavaz. Ruben és Noel a végén Mátéra. Így a 4-es számú játékos azaz Hizsák Dániel Ruben a következő kieső. Ruben már tegnap is látszott, hogy célpont vagy. Érezhetted is ezt. Túl sokat akartál. Kevesebb, de megbízható szövetségeseket kellett volna választanod. Egyértelmű, hogy rossz taktikát választottál. Melyik csapatban is voltál? Mérlegelni kellett volna, hogy ki lehet biztosan veled és csak azzal, azokkal szövetkezni. Ebben a játékban nincs barátság. Elejtettek, mint egy vadat. De hát ma ezt hozta ez a nap. Csupa veszélyes játékos esett ki. De hát itt már mindenki az. Nehéz ez a logikai-taktikai harc. Már csak hatan maradtak játékban. Tudom, hogy a beszámoló elején leírtam, de újra leírom. A délutáni játékra minden játékos 3-om borítékot kapott. A borítékban 1-1-1 kirakós van. Meg kell találni minél több összefüggést a kirakók között. A hiányos részletet is ki kell találni, mert az egyik borítékon található egy hiányzó részlet. Ez a szám kulcs a pénteki döntőhöz! Mi lehet az összefüggés az összes boríték között? Ha végeztél számít a gyorsaság is. Igyekezz a válaszokat a massengeren elküldeni nekem. A végén kapsz 1 kérdést, amire 10 perced lesz jól válaszolni! Tegnap még csodálkoztam elég fura megoldások születtek. Meg, hogy milyen gyorsak is vagytok. Egy valamivel nem számoltam, hogy bevetitek az AI-t! Ügyes. Na ilyen lovagokra van szükségem. Bár azt hittem egyre nehezebb dolgokat találtam ki, hát a mesterséges intelligencia használata miatt nem aggódom a mai feladványok végett. Jó játékot! Szebb időt holnapra! És aki tud hozzon pólót egyéb textilt a holnapi napra! Találkozunk holnap reggel a negyedik napon!




