Gyalog Manó Sport Egyesület

Már az utolsó előtti napot kezdjük meg. Repül, az idő az iskola akarom mondani a várkastély falai között.  Kora reggel kinézve az ablakon remélhetőleg ma jobb időnk lesz. Fák kissé lengedeznek, felhők is vannak, de nem borult az idő. Van esély arra, hogy ma a reggelinél és az ebédnél nem kell esernyő. Az előre jelzés sem jelez esőt. Délután kettő és hat között eshet talán. Ami tegnapról kimaradt. Molnár Dávid három napra jött a tábora. Ma már a nagyinál élvezi a nyarat. Mint első táborozó az elmaradhatatlan „Gyalog Manós” oklevelet megkapja. Hozzá jár még egy sakkújság néhány sakkos matricával fűszerezve. Péternél talán a bajnokságok csoport körei befejeződnek és ma már a döntők következnek. A darts is beindult. Dobálják a nyilakat a táborozóink. Sőt valami felnőtt bajnokság is szerveződik. Tegnap izgalmasra sikeredett az otthoni játék. Nekem a legnagyobb siker, hogy játsszátok. Ha közben el is lettem szidva ez benne van a pakliban. Vállalom. Mindennek a megfejtését holnap délután úgy is megírom. Mai jó hír, hogy nem lesz feladvány. Akik bejutnak a döntőbe rá pihenhetnek. Úgy is vár rájuk egy tábori bajnokság is. Meg nekem is kell idő az oklevelek kinyomtatásához. A tábornak vannak támogatói. Jager Gábor az egyik a Gast Universal Kft. tulajdonosa évről-évre küld nekünk ezt-azt. Tegnap pl. minden gyermek kapott egy csomag ropit, de ezen felül még kétszer tudunk osztani különböző édességet is. Amíg írom ezeket a sorokat az ablakon kinézve halvány napsütést érzékelek. Remélem, hogy időben megkapom, hogy mikor lesz a Móri TV-ben leadva a tábori kisfilm. Akkor a messengeren elküldöm az elérését, hogy láthassátok. Mai hiányzó Balogh Dániel. Jobbulást kívánok! Remélhetőleg holnap az utolsó napon találkozunk! Péter jelzi, hogy kicsit késni fognak. Végül a tervezett indulásra 8 óra 10 perces reggelizéshez ide érnek. A futár csoportban a mai nap első témája a fejlődési előny majd szoros összefüggésben a védelem megsemmisítése témáját járjuk körül különböző tanulságos helyzeteket elemezve. A délelőtt során Ruben végre ráérzett a magyarázataim lényegére. Elkezdte használni az általam tanultakat. A végét még csiszolni kell. De jó úton haladsz. Mire a 4 nap végére érünk elég sok a jó hozzá szólás. Márk is, amikor a többieknek nincs, ötlete előáll a megoldással. Gergő és Máté végig aktív és érdeklődést mutat. Julcsi szépen csendben dolgozik, de a tábor második felére már sokkal bátrabban jelentkezik a jó megoldásokkal. Hasonló képen Noel is az utolsó két nap szól hozzá a látottakhoz. Zalán az első és az utolsó nap aktívabb. Hedona tegnap elaludt, ma is csendben van. Azért néha rá is rákérdezek. Míra figyel, ha kérdezek, csak akkor válaszol. Remélem holnap izgalmas játékot produkáltok. Számomra nem a pontszám nem az érem a mérvadó. A tábor nem erről szól, szólt. Kíváncsisággal várom, ki mennyi elemet próbál megvalósítani a játék folyamán abból, amit tanítottam. Itt nincs tét legyél bátor és játsz annál sokkal jobban, mint ahogy első nap előszőr beléptél a 7-es terembe. A nap folyamán bejelentkeztek tábori ellenőrzésre. Holnap reggel 8 órakor ezzel kezdünk. Ebéd után a varázsló a varázsitala (kávé után) 13 órakor kezdetét veszi a holnapi döntőbe jutáshoz a játék. Két feladvány van a zsebemben. A játékosok egymás közt kiválasztják, hogy ki melyik játék karakter szeretne lenni. Tom karakterét többen is szeretnék. Vincze Tomi végül nem kapja meg. Helyette Benczik Ároné a kártya. Egyébként egyetlen udvarhölgy jelölté az első karakter. Németh Angéla Cirmit választja. Nem találtam el a női ízlést. Azt hittem a Hercegnőre startol rá.  Antal Noel Mr. Kópé-t. Vajdics Máté Cilit. Sárközi Gergő Nudlit és végül Vince Tomié a Hercegnő karaktere. Nem elég, hogy macskává lettetek varázsolva egy kis időre még ráadásul Hercegnő. Mielőtt a játék kezdődne, a tegnapi nap miatt Ruben árulja el, hogy ő fehér sereg csapatába tartozott.

A játék előzményei:

A várkastély falai közt a lovag jelöltek apró hibát vétenek. A varázsló személyes varázstárgyai közül tulajdonítanak el néhányat. Az első ilyen tárgy a varázsló kalitkájában tartott főnix madár. Első körben a játékosoknak azt kell kideríteni a megadott információk alapján, hogy ki volt a tettes. Amennyiben a bűnös előbb jön rá a megoldásra a többieket félre vezetheti. Látom a vesztő helyre Noel nagyon nem szeretne beülni.

Információk:

Kék szemű: Cirmi és Tom.

  • Hercegnő az akvárium előtt ült.
  • Kópé, Cirmi mellett ült.
  • Cili két ülésre ült Hercegnőtől.
  • Cirmi egy kék szemű cica mellett ült.
  • Nudli egy mancsnyomhoz közel ült.
  • Tom három ülésre ült Cilitől.

A galériában a fényképek közt a megoldás le van fényképezve. Ezek alapján Mr. Kopé volt a tettes. Így sajnos a fénykép alapján és ezt az utolsó játékban sem titkoltad a kopéság lett a veszted. Az üres helyre beválasztják a játékosok Pétert, hogy segítsen a következő esetnél. A varázsló varázsétele a bűvös diós tészta tűnt el. Lássuk a meghatározásokat:

Csengőt visel Mr. Kópé és Nudli.

  • ­­Cirmi, Nudlival szemben ült.
  • Hercegnő egy játékegér és egy karmolásnyom vagy a cicapárna és egy zokni előtt ült.
  • Cili az akvárium előtt ült.
  • Tom egy csengőt viselő cica mellett ült.
  • Kópé a csörgőlabda és mancsnyom vagy a cicapárna és karmolásnyom előtt ült.

A meghatározások alapján Áron kerüli a bal alsó széket az asztalnál. Az a vesztőhely.  Előbb-utóbb kénytelen ott helyet foglalni. Így Tom karakterével Benczik Áron az utolsó kieső. Mégiscsak oda kellett volna adni Tom kártyáját Vincze Tominak. Tomi a jó játékosnak szerencséje van tartja a mondás. Ma még dinnye evés vár a csapatra. Akinek nem jönne be, ott van a lehetősége őszibarackot enni. Hát a mai nap is jól elment. A nap végére nézzük a bajnokságok végeredményét!

Asztalifoci leány csapat végeredménye:

  1. Gál Míra és Molnár Jázmin Melodi
  2. Németh Angéla Anna – Stamler Júlia

Fiúk: 8 csapat

  1. Benczik Áron – Vajdics Máté
  2. Antal Áron – Zsebök Benett
  3. Benczik Márk - Purevdorj Erkhembayar

 

Asztalifoci leány egyéni végeredménye: 4 fő

  1. Molnár Jázmin Melodi
  2. Gál Míra
  3. Németh Angéla Anna
  4. Érsek Liza Zselyke

Asztalifoci fiú egyéni végeredménye: 12 fő

  1. Benczik Áron
  2. Stamler József
  3. Antal Áron

Darts leány: 4 fö

  1. Molnár Jázmin (209)
  2. Gál Míra (122)
  3. Purevdorj Khaliunaa (111)

Darts fiú: 17 fő

  1. Gungl Tamás (219)
  2. Hizsák Dániel Ruben (179)
  3. Lödi Márk (175)

 

Felnőttek: 7 fő

  1. Gönczöl Gábor (262)
  2. Sarok Sebestyén (237)
  3. Nagy Lívia (205)

Asztalitenisz lányok: 3 fő

  1. Gál Míra
  2. Németh Angéla Anna
  3. Stamler Júlia

Asztalitenisz fiúk: 13 fő

  1. Gungl Tamás
  2. Ruff Bence
  3. Antal Noel

 

Pihenhettek. Pihenjetek is, mert holnap verseny! Találkozzunk holnap az utolsó napon!